A tegnap megrendezett esemény hivatalos neve „Az Eredeti Példányok Találkozója” volt, bár a résztvevők többsége csak a helyszínen értette meg, mit is jelent ez valójában. A szervezők szerint a rendezvény célja az volt, hogy minden ember szembesüljön azzal a lehetőséggel: talán nem ő az első verziója önmagának.

A főtéren felállított hatalmas, fekete tükör nem a jelenlévőket mutatta, hanem egy-egy majdnem tökéletes változatukat. Ugyanaz az arc, ugyanaz a test, de néhány apró eltéréssel: egy másik sebhely, egy idegen emlék a szemek mélyén, egy olyan mosoly, amely mintha többet tudna. Sokan arról számoltak be, hogy a tükörképük egy pillanatra együttérzően bólintott feléjük.

Az est csúcspontján a színpad fölé vetítették az úgynevezett Iterációs Számlálót. A szám minden jelenlévő feje fölött megjelent. Volt, akinél 2-es, másoknál 47-es, néhányaknál pedig annyi számjegy futott végig az égen, hogy a közönség elnémult. A konferanszié ekkor csak ennyit mondott: „Az emlékeik a mentések közötti különbségek.”

A rendezvény végén a szervezők kiosztottak egy rövid kérdőívet. Az első kérdés így szólt: „Melyik pillanatban kezdett el hinni abban, hogy ön azonos azzal, aki emlékszik önre?” A második kérdés üresen maradt.

Ma reggelre a résztvevők többsége már nem volt biztos benne, hogy a gyermekkori emlékei valóban megtörténtek-e, vagy csupán egy korábbi verzió örökségeként kerültek át hozzá. Többen arról számoltak be, hogy a tükrökben látott alak továbbra is ott van, és türelmesen várja, hogy végre helyet cseréljenek.

A szervezők szerint az esemény sikeresen lezajlott, és bebizonyította, hogy az identitás nem más, mint ideiglenesen stabilizált adatvesztés. A jövő évi rendezvény témája már ismert: „Ki figyel, amikor senki sem néz?